Elefánt a porcelánboltban

Ez a hét is szarul indult... Wacker Burghausen - Bayern München 1-1, tizenegyesekkel: 3-4. Amióta az eszemet tudom Bayern rajongó vagyok. Jóban-rosszban kitartok választott csapatom mellett. Tegnap, új igazolások ide vagy oda, szarul játszottak, nem tudták kihasználni a helyzeteiket a fiúk. Láttam már tőlük rossz játékot, nem egyszer, tegnapi is besorolandó közéjük. Van, amikor semmi sem jön össze. Ami azonban kiverte a biztosítékot: a kommentátor, igen ő. Eddig is éreztem, hogy nem szívleli a Bayernt, de a tegnapi túltett mindenen. Úgy istenítette a Burghausent, mintha a Barcelona játszott volna, a Schultz Leventét, pedig mintha ő lenne Ronaldinho. Azért járjunk már a földön! Kapuralövések aránya hozzávetőlegesen 35-5, erre föl az a dilettáns a második félidőtől kezdve azt ordította, hogy partyban van a Burghausen. Egyszerűen nem ment a Bayernnek a kapu előtt, van ilyen. Mindezek ellenére azt mondom, hogy le a kalappal a Wacker Burghausen és Ingo Anderbrügge előtt! Most a sok Bayern ellenes fröcsög, hogy trágya ez a csapat. Fiúk! Az UEFA-kupában meglátjuk! Érdemel még néhány sort Olli Kahn is. Olli utolsó szezonjában, egy harmadosztályú kiscsapat ellen is ugyanolyan fanatizmussal védte a tizenegyeseket, mint a 2001-es BL döntőn. Köszönjük Olli!!!

Ma este billiárdozni megyek egy lánnyal. Kedves, aranyos stb. Ismerem már öt éve, nem történt közöttünk semmi, ezután sem fog. Ezt némiképp sajnálom. Ma este tökéletes alkalom lehetne a dolgok szorosabbra fűzésére. Nem fogom megtenni, túl sok kétség merült fel bennem. Mi van akkor, ha... ÁÁÁ nem is folytatom ezt a gondolatsort. A következő életemben talán összejön... Azért ma este bókolok egyet, kettőt, csak az íze kedvéért.

Tegnap reggel találkoztam a buszon a szomszéd kávézó pultos lánykájával. Csinos lány, jó mellekkel. Természetesen ráköszöntem, hisz jártam a kávézóban párszor. Picit kelletlenül fogadta a köszönésemet. Mit mondjak, nem lepett meg. Egy csinos lány, akit látásból ismerek kelletlenül fogadja a köszönésemet, ilyen párszor fordult már elő az életemben, nem fogom felvágni az ereimet. Hiába na, az ember megszokja a negatívumokat. Persze gondolhatnám azt is, hogy rossz napja volt, ezzel persze magamat vágom át